A következő szöveg a cikkből keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:
Vértes Judit:
Apám regénye
Az a haszontalan Hasznos
VI. fejezet. ' ' ^
Állás a láthatáron
Egyik nap a Néptanítók Lapja nagyon kedvemre való dolgokat frt. Édssanyám majd a levegőbe ugrott fájós lábaival, amikor megmutattam neki az 1932. szeptember 15-i számban közzétett hirdetést:
„Heves m. Hasznos községben elhalálozás folytán megüresedett róm. kat. kántortanítói állásra pályázatot hirdetni. Javadalma: 2 szoba, konyha, kamra, pince, 164 négyszögöl kert. (A pályázati kérvények — melyekhez csatolandók-keresztlevél, egyházi házassáskötést vagy nőtlenséget iítazoló bizonylat, honossági és erkölcsi bizonylat, oklevél, proletárdiktatúra alatti viselkedéséről hatósági igazolvány, stb. stb.
— folyó év szeptember 22-ig a hasznosi róm. kat. iskolaszékhez címezve alulírotthoz küldendők.)"
Pigay István
esp. olébános
Tar (Heves m.)
— Ilyenről álmodtam mindig! — szóltam. Anyám se látott, se hallott, csak beszélt, beszélt.
— Két szoba, konyha, (istálló) pince!... Kert! — meglátod milyen szépen berendezzük. Baromfit is tartunk! Lc-kásunkat majd szétfeszítette a bizakodás. Én azért keveset akadékoskodtam:
— Ne nagyon bízzunk mamám, mert úgy nagyobbat esünk!
— Nem esünk fiam. Én ismerem Hasznost. Jó nép lakja. Téged a nép fog megválasztani.
— Nem is ismernek!
— De anyádat igen! El is megyek! Én nem vagyok pályázó! — jelentette ki harciasán-
Felderítés
Azzal sebtiben összekapkodta magát, vette botját és k'-sántikált. Néztem ut'ina egy da rabig, majd a kérvényfogalmazáshoz kezdtem, össze is állítottam nagy lelki gyönyörűséggel, művészi gonddal. Ha ezt elolvassák, meg ke!l, hogy mozduljon a szívük. Eszembe jutott, hogy másvalahol, másvalakik ugyanúgy ülhetnek reménykedve, tervezgetve. Azzal vigasztaltam magam, hogy talán azoknak nem lár ott az édesanyjuk felderítő és propaganda úton a rokor.-népség között.
Gyerünk csak édesanyám elé! — kaptam a parancsot a dús titkú estétől.
Félúton találkoztunk. Raeyogó arccal jött felém. Mindent el akart mondani egyszerre.
— Sok rokonommal beszéltem! A tanítóval is találkoztam, ak> ott helyettesít Azt tanácsolta, kérd meg a tari plébánost, hogy a vasnrnapi naevmisén orgonálh'iss helyette, ő elutazik. Tésed már odavalósinak tekintenek én utánam. Nahát!
— fejezte be a helyzetjelentést.
A plébánosnál
Ödön falusi valláserődítmény, méternyi falakkal. Benne: pioqy István esne'^s-nléhínos.
Bemutatkoztam. Ünnepélyesen átadtam a kérvényremeket és vártam a hatást.
Amikor végzett az olvasással — mint egy automata kar — letette küzdelmes írásművemet a 8 db nyomatékok-mánnyal együtt az asztalra.
Fürkésztem arcát, mozdulatait. Vártam, mikor indul el egy iósáaos hang és kérdezi:
„Hát ennyire szeretne tanítani?" vagy: „Megmarad majd «gy ilyen kicsi faluban?" Gondolataim nagy összevisszaságban kergetőztek.
— Válaszbélyeget nem mellékelt hozzá? — törte meg a csendet sorsom apostola.
— Majd eljövök érte, ha úgy dől el a választás.
— Jó! — szólt fagong hangon. Egyetlen arcizma ser>
Most!... Most eresztem neki a merész kérést, amelyet Hasznoson tanácsoltak anyámnak.
— Esperes úr kérem! Tudom, hogy tilos Hasznoson megjelennem, de tessék me<;eneedni. hoey a vasárnapi nagy-
misén orgonái11 -^r-snk Bagyi tanító úr helyett.
— Jó! — felelte.
A nagy nap
Elkövetkezett a« az emlékezetes vasárnap.
Jóval előbb fenn voltam a kicsiny kóruson. Barátkoztam az orgonával. Közben felderítettem, milyen énekeket kedvelnek a hasznosiak. Épnen a beharangozást és a miniszt-ráns gyerekek becseneetését vártam, amikor felbukkant mellettem eey ismerős arc. Négy évig minden nap láttuk egymást a tanítóképzőben, most mégis úgy meredtem rá, mint egy ismeretlen rémes kísértetre. A rém Ambrus Lajos volt, egy másik kántortanító.
— S~«rvusz Imr»' Mit keresel itt?
— Játszom a misén. ..>■'.".
— Pál vázol?
— I™en.
— Én is oályázom, meg Itt is be akarok mutatkozni. Az orgona mögé hívtam és foitctt hangon beszélgettünk. Kértem, segítsen most nekem, hiszen öt Ívvel idősebb vagyok nála. Másfél esztendőt katonáskodtam, apám. két öcsém állás rélWil. menyasszonyom van. Állást otthont kell teremtenem. Szinte könvörögteni neki. hiszen tudtam, kis birtokuk szépen biztosítja mindennapi kenyerüket Csak bámult rám, nem felelt. A szerenléshez ragaszkodott.
Felbúgott az orgona. Jól látszott Ambrus. Hanaia is szét érces csengésű volt. Ment minden, mint a karikacsapás. Én csak az ellenséget tudtam benne látni. Félmisére azért lehigf'ndtam.. csendesen oda szóltam:
— Most már átveszem.
Mée jó is. hoey te voltál az első Ambrus! — gondoltam Szólóének következett Kitomboltam ms»im. Éreztem, meg lehetünk egvmássál élesedve- én és a nép.
Lenn embererdő fosadott mindkettőnket. Záporoztak & kérdések Én izEfitottan motyogtam az ilvenkor illendő semmiségeket és közben olyasmi történt, amire lesstttétebb hangulatomban sem mertem volna gondolni. Két markos parasztember Ambrus lábához kap, vállukra emelik:
„Élien a mi kántorunk!"
Több öblös hang foMatta: Éljen! Élien! Tudtam, hog> nem mindenki ellenzett, én mégsem láttam mást. csak ve télvtírsamat n? én nénem" vállán Hlábi kaokodott hozzán egy-két \f> ember hogy eneem is felemeljenek, ezt a komédiát nem nekem találták ki.
Hamarosan lezajlott a választás.
Ambrus Lajos kántortanftó lett.
(Folytatása következik)
A legtöbb, ami tudható Nagykanizsa kistérségéről
A következő szöveg a cikkből keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:
Vértes Judit:
Apám regénye
Az a haszontalan Hasznos
VI. fejezet. ' ' ^
Állás a láthatáron
Egyik nap a Néptanítók Lapja nagyon kedvemre való dolgokat frt. Édssanyám majd a levegőbe ugrott fájós lábaival, amikor megmutattam neki az 1932. szeptember 15-i számban közzétett hirdetést:
„Heves m. Hasznos községben elhalálozás folytán megüresedett róm. kat. kántortanítói állásra pályázatot hirdetni. Javadalma: 2 szoba, konyha, kamra, pince, 164 négyszögöl kert. (A pályázati kérvények — melyekhez csatolandók-keresztlevél, egyházi házassáskötést vagy nőtlenséget iítazoló bizonylat, honossági és erkölcsi bizonylat, oklevél, proletárdiktatúra alatti viselkedéséről hatósági igazolvány, stb. stb.
— folyó év szeptember 22-ig a hasznosi róm. kat. iskolaszékhez címezve alulírotthoz küldendők.)"
Pigay István
esp. olébános
Tar (Heves m.)
— Ilyenről álmodtam mindig! — szóltam. Anyám se látott, se hallott, csak beszélt, beszélt.
— Két szoba, konyha, (istálló) pince!... Kert! — meglátod milyen szépen berendezzük. Baromfit is tartunk! Lc-kásunkat majd szétfeszítette a bizakodás. Én azért keveset akadékoskodtam:
— Ne nagyon bízzunk mamám, mert úgy nagyobbat esünk!
— Nem esünk fiam. Én ismerem Hasznost. Jó nép lakja. Téged a nép fog megválasztani.
— Nem is ismernek!
— De anyádat igen! El is megyek! Én nem vagyok pályázó! — jelentette ki harciasán-
Felderítés
Azzal sebtiben összekapkodta magát, vette botját és k'-sántikált. Néztem ut'ina egy da rabig, majd a kérvényfogalmazáshoz kezdtem, össze is állítottam nagy lelki gyönyörűséggel, művészi gonddal. Ha ezt elolvassák, meg ke!l, hogy mozduljon a szívük. Eszembe jutott, hogy másvalahol, másvalakik ugyanúgy ülhetnek reménykedve, tervezgetve. Azzal vigasztaltam magam, hogy talán azoknak nem lár ott az édesanyjuk felderítő és propaganda úton a rokor.-népség között.
Gyerünk csak édesanyám elé! — kaptam a parancsot a dús titkú estétől.
Félúton találkoztunk. Raeyogó arccal jött felém. Mindent el akart mondani egyszerre.
— Sok rokonommal beszéltem! A tanítóval is találkoztam, ak> ott helyettesít Azt tanácsolta, kérd meg a tari plébánost, hogy a vasnrnapi naevmisén orgonálh'iss helyette, ő elutazik. Tésed már odavalósinak tekintenek én utánam. Nahát!
— fejezte be a helyzetjelentést.
A plébánosnál
Ödön falusi valláserődítmény, méternyi falakkal. Benne: pioqy István esne'^s-nléhínos.
Bemutatkoztam. Ünnepélyesen átadtam a kérvényremeket és vártam a hatást.
Amikor végzett az olvasással — mint egy automata kar — letette küzdelmes írásművemet a 8 db nyomatékok-mánnyal együtt az asztalra.
Fürkésztem arcát, mozdulatait. Vártam, mikor indul el egy iósáaos hang és kérdezi:
„Hát ennyire szeretne tanítani?" vagy: „Megmarad majd «gy ilyen kicsi faluban?" Gondolataim nagy összevisszaságban kergetőztek.
— Válaszbélyeget nem mellékelt hozzá? — törte meg a csendet sorsom apostola.
— Majd eljövök érte, ha úgy dől el a választás.
— Jó! — szólt fagong hangon. Egyetlen arcizma ser>
Most!... Most eresztem neki a merész kérést, amelyet Hasznoson tanácsoltak anyámnak.
— Esperes úr kérem! Tudom, hogy tilos Hasznoson megjelennem, de tessék me<;eneedni. hoey a vasárnapi nagy-
misén orgonái11 -^r-snk Bagyi tanító úr helyett.
— Jó! — felelte.
A nagy nap
Elkövetkezett a« az emlékezetes vasárnap.
Jóval előbb fenn voltam a kicsiny kóruson. Barátkoztam az orgonával. Közben felderítettem, milyen énekeket kedvelnek a hasznosiak. Épnen a beharangozást és a miniszt-ráns gyerekek becseneetését vártam, amikor felbukkant mellettem eey ismerős arc. Négy évig minden nap láttuk egymást a tanítóképzőben, most mégis úgy meredtem rá, mint egy ismeretlen rémes kísértetre. A rém Ambrus Lajos volt, egy másik kántortanító.
— S~«rvusz Imr»' Mit keresel itt?
— Játszom a misén. ..>■'.".
— Pál vázol?
— I™en.
— Én is oályázom, meg Itt is be akarok mutatkozni. Az orgona mögé hívtam és foitctt hangon beszélgettünk. Kértem, segítsen most nekem, hiszen öt Ívvel idősebb vagyok nála. Másfél esztendőt katonáskodtam, apám. két öcsém állás rélWil. menyasszonyom van. Állást otthont kell teremtenem. Szinte könvörögteni neki. hiszen tudtam, kis birtokuk szépen biztosítja mindennapi kenyerüket Csak bámult rám, nem felelt. A szerenléshez ragaszkodott.
Felbúgott az orgona. Jól látszott Ambrus. Hanaia is szét érces csengésű volt. Ment minden, mint a karikacsapás. Én csak az ellenséget tudtam benne látni. Félmisére azért lehigf'ndtam.. csendesen oda szóltam:
— Most már átveszem.
Mée jó is. hoey te voltál az első Ambrus! — gondoltam Szólóének következett Kitomboltam ms»im. Éreztem, meg lehetünk egvmássál élesedve- én és a nép.
Lenn embererdő fosadott mindkettőnket. Záporoztak & kérdések Én izEfitottan motyogtam az ilvenkor illendő semmiségeket és közben olyasmi történt, amire lesstttétebb hangulatomban sem mertem volna gondolni. Két markos parasztember Ambrus lábához kap, vállukra emelik:
„Élien a mi kántorunk!"
Több öblös hang foMatta: Éljen! Élien! Tudtam, hog> nem mindenki ellenzett, én mégsem láttam mást. csak ve télvtírsamat n? én nénem" vállán Hlábi kaokodott hozzán egy-két \f> ember hogy eneem is felemeljenek, ezt a komédiát nem nekem találták ki.
Hamarosan lezajlott a választás.
Ambrus Lajos kántortanftó lett.
(Folytatása következik)