A következő szöveg a cikkből keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:
Vértes Judit:
Apám regénye
VI. fejezet
Törpe tekintetes
{■ Közelharc
ürc-en tátongott ! jlöttem a világ. Anyám sürgött-for-gott, arcán lángrózsák, szemében látható öröm.
— Ne búsulj Imrém! — simogatott szava. — Az itteni iskolaigazgató nekem gyermekkori pajtásom, iskolatársam volt Nagy ember az! Mindenféle erős hivatala van a megyében. So'^at tehet. .....
__ Kedves mamám! Nekem a nagy „kutyákból" mar elegem van.
__Tudom, tudom, de Zeke nem olyan. Hidd el! Jó ember
az, finom ember. Éppen tegnap találkoztam vele. Nagyon kedves volt. Azt mondta, meg akar ismerni. El kéne menned hozzá! — mondta bátortalanul.
Nagyon emlékeztetett valamire anyám találkozása, Gyanakodva hördültem fel:
— Nincs véletlenül olyan Gáspár Manci-féle eladó lánya? Nincs expresszházasság a láthatáron?
Mire kimondtam, már meg is bántam. Meggondolatlanul bántottam anyámat. Most én nyugtattam: __ Persze, hogy elmegyek, persze... — motyogtam.
— Csak menj el! Mindent meg kell próbálni.
— Már indulok is. Hová kell rrennem?
— Az iskolába. Ha nincs ott, a lakására. Vár. __ '
A „nagy" embernél
Eltessékeltem magam a „nagy" emberhez, a „jó" emberhez.
__ No — mondtam magamban a bemutatkozáskor —, ha
a szíve jósága egyenes arányban áll tömegével, ez a világ legjobb embere. |
Ügy is fogadott. Mintha a jóság templomába kerültem volna. A szertartás tömjénfüstje is megvolt. Sűrű gomolygó dohányköd terjengett körülötte, kékes-sejtelmesen.
— Vártam fiatal barátom! örülök, hogy bizalommal fordult hozzám.
Köhécseltem.
— Ügy jöjjön az iskolámba, mintha a magáéba jönne! Megcsíptem magam.
— Hová is mehetne, ha nem egy öreg, tapasztal „rókához".
Jóságos szavait engedtem szivemre hullani. Aztán csak mentem, mentem minden szürke reggel. Ügy odaédesgetett a „jó ember" az „6 iskolájához", mintha odanőttem volna.
— Csak hospitálgasson! Tanítgasson! Gyakorolja magát! Boldogan csináltam.
Kieszközölte számomra a nagyságos királyi tanfelügyelő úrtól a hat heti állandó hospitálási engedélyt. Gyakorlatilag ez annyit jelentett, hogy hat hétig ingyen taníthattam az „ő iskolájában".
— Csak gyakoroljon! — bíztatott, ha meglátott. — Ha letelik az idő, meghosszabbíttatjuk.
Hát így támogattam én Zeke igazgató urat „saját megyéjében", az iskolájában, a „saját osztályában."
íródeák lessek
Egyik reggel szokatlanul bizalmasan szólt hozzám:
— Kedves öcsém! Nem készítene nekem egy kézzel ír' kérvényt a minisztériumba? Jóska fiam helyett kellene írn: hogy ő ne tudja. Az én írásomat ismerik ott. Megírná?
Hogyne tettem volna meg. Mások is megtettek neki min dent. Másfél tucat állástalan tanító volt Kárszón. Ezek nag> része tanított helyette, hiszen neki állandóan voltak ügyesbajos elfoglaltságai, lévén ált. tanítóegyesületi elnök, vármegyei törvényhatósági bizottsági tag, iskolafelügyelő stb. Meg aztán előfordultak olyan döntő fontosságú pedagógiai és történelmi események is, mint például egy-egy körvadászat, ahol „ott lesz a kegyelmes képviselő úr is", no meg ez a méltóságos izé, az a méltóságos valaki; sok nagyságos senki és egy pár hozzá hasonló ..törpe tekintetes".
Hogy mi volt a kérvényben?
... helyeztessék Jóska fia az Alföldről ide az ő iskolájához, hogy így együtt, egy háztartásban, szűkös anyagi helyzetükön (csak 60 hold földjük volt) könnyítsen a kegyes minisztérium.
Megírtam a Jóska fiú nevében a nagy esdeklést én. „hospl-táló" tanító. S a gyerek hazakerült az egyetlen megüresedett állásba.
Én pedig és a többiek tovább vártunk, reménykedtünk Később az is kiderült, miért kellett az ifjú Zekének sürgősen hazakerülnie az Alföldről. Mint a mesében: beleszeretett egv szegény leányba, attól kellett megmenteni a „szűkösen élő" csaladot.
íey h.-ít a szerelem ellen is vétettem.
De jól beváltam íródeáknak. Nemsokára egy másik mélységes alázat'í kérvényt is íratott velem, hogy tekintettel az egész megyére szerteágazó bokros teendőire, mentesíttessék a tanítás alól.
Ember tertex...
— Ha ez sikerül öcsém, akkor ide hozatom, aztán egészen a magáé lesz a 2. osztály — szólt elégedetten, amikor nyomtatva írt remekművemet olvasgatta. Hittem neki. Egészen meghatódtam. Mégis csak van szív benne. Sohasem kívántam senkinek nagyobb vaddisznó-szerencsét, mint ennek az embernek.
A válasz hamar befutott.
Nem engedélyezték „őtekintetességének" a munka alóli mesteri kibúvási szándékát.
Én sem lettem soha kárszói tanító. Nem is lehettem, hiszen nem adtam be az államho:'. kérvényt Zeke tanácsára. „Ez olyan parányi híd" — mondogatta, hogy csak egy szavába kerül.
Aztán elmaradoztunk ml, morzsaleső mesevárók az in-gyentnnítás frontjáról. Ebben nagy része volt Bors Dezsőnek is.
Egyszer "eke hivatta. Nagy szüksége lett volna helyettesítésre. Dezső nem ment. Amikor aztán atyáskodva felelősségre vonta, barátom kifakadt:
— Nem is megyek többé, igazgató úr! Nem tehetem.
— No. no! — hangzott a súlyos ellenérv.
•— Ahhoz mi túl szegények vagyunk, hogy ilyen luxust megengedjünk magunknak. Ha megfizeti az igazgató úr, ak-ísor majd tanítok.
Mi is így éreztük, de nem mondtuk ki:
Amikor me«"nalt a „törpe tekintetes", a hat és félezer kárszói lakos közül kevesen sajnálták. Hatan bírták csa'c koporsóját.
Hát ilyen „nagy ember" volt Zeke igazgató. (Folytatása következik.)
A legtöbb, ami tudható Nagykanizsa kistérségéről
A következő szöveg a cikkből keletkezett automata szövegfelismertető segítségével:
Vértes Judit:
Apám regénye
VI. fejezet
Törpe tekintetes
{■ Közelharc
ürc-en tátongott ! jlöttem a világ. Anyám sürgött-for-gott, arcán lángrózsák, szemében látható öröm.
— Ne búsulj Imrém! — simogatott szava. — Az itteni iskolaigazgató nekem gyermekkori pajtásom, iskolatársam volt Nagy ember az! Mindenféle erős hivatala van a megyében. So'^at tehet. .....
__ Kedves mamám! Nekem a nagy „kutyákból" mar elegem van.
__Tudom, tudom, de Zeke nem olyan. Hidd el! Jó ember
az, finom ember. Éppen tegnap találkoztam vele. Nagyon kedves volt. Azt mondta, meg akar ismerni. El kéne menned hozzá! — mondta bátortalanul.
Nagyon emlékeztetett valamire anyám találkozása, Gyanakodva hördültem fel:
— Nincs véletlenül olyan Gáspár Manci-féle eladó lánya? Nincs expresszházasság a láthatáron?
Mire kimondtam, már meg is bántam. Meggondolatlanul bántottam anyámat. Most én nyugtattam: __ Persze, hogy elmegyek, persze... — motyogtam.
— Csak menj el! Mindent meg kell próbálni.
— Már indulok is. Hová kell rrennem?
— Az iskolába. Ha nincs ott, a lakására. Vár. __ '
A „nagy" embernél
Eltessékeltem magam a „nagy" emberhez, a „jó" emberhez.
__ No — mondtam magamban a bemutatkozáskor —, ha
a szíve jósága egyenes arányban áll tömegével, ez a világ legjobb embere. |
Ügy is fogadott. Mintha a jóság templomába kerültem volna. A szertartás tömjénfüstje is megvolt. Sűrű gomolygó dohányköd terjengett körülötte, kékes-sejtelmesen.
— Vártam fiatal barátom! örülök, hogy bizalommal fordult hozzám.
Köhécseltem.
— Ügy jöjjön az iskolámba, mintha a magáéba jönne! Megcsíptem magam.
— Hová is mehetne, ha nem egy öreg, tapasztal „rókához".
Jóságos szavait engedtem szivemre hullani. Aztán csak mentem, mentem minden szürke reggel. Ügy odaédesgetett a „jó ember" az „6 iskolájához", mintha odanőttem volna.
— Csak hospitálgasson! Tanítgasson! Gyakorolja magát! Boldogan csináltam.
Kieszközölte számomra a nagyságos királyi tanfelügyelő úrtól a hat heti állandó hospitálási engedélyt. Gyakorlatilag ez annyit jelentett, hogy hat hétig ingyen taníthattam az „ő iskolájában".
— Csak gyakoroljon! — bíztatott, ha meglátott. — Ha letelik az idő, meghosszabbíttatjuk.
Hát így támogattam én Zeke igazgató urat „saját megyéjében", az iskolájában, a „saját osztályában."
íródeák lessek
Egyik reggel szokatlanul bizalmasan szólt hozzám:
— Kedves öcsém! Nem készítene nekem egy kézzel ír' kérvényt a minisztériumba? Jóska fiam helyett kellene írn: hogy ő ne tudja. Az én írásomat ismerik ott. Megírná?
Hogyne tettem volna meg. Mások is megtettek neki min dent. Másfél tucat állástalan tanító volt Kárszón. Ezek nag> része tanított helyette, hiszen neki állandóan voltak ügyesbajos elfoglaltságai, lévén ált. tanítóegyesületi elnök, vármegyei törvényhatósági bizottsági tag, iskolafelügyelő stb. Meg aztán előfordultak olyan döntő fontosságú pedagógiai és történelmi események is, mint például egy-egy körvadászat, ahol „ott lesz a kegyelmes képviselő úr is", no meg ez a méltóságos izé, az a méltóságos valaki; sok nagyságos senki és egy pár hozzá hasonló ..törpe tekintetes".
Hogy mi volt a kérvényben?
... helyeztessék Jóska fia az Alföldről ide az ő iskolájához, hogy így együtt, egy háztartásban, szűkös anyagi helyzetükön (csak 60 hold földjük volt) könnyítsen a kegyes minisztérium.
Megírtam a Jóska fiú nevében a nagy esdeklést én. „hospl-táló" tanító. S a gyerek hazakerült az egyetlen megüresedett állásba.
Én pedig és a többiek tovább vártunk, reménykedtünk Később az is kiderült, miért kellett az ifjú Zekének sürgősen hazakerülnie az Alföldről. Mint a mesében: beleszeretett egv szegény leányba, attól kellett megmenteni a „szűkösen élő" csaladot.
íey h.-ít a szerelem ellen is vétettem.
De jól beváltam íródeáknak. Nemsokára egy másik mélységes alázat'í kérvényt is íratott velem, hogy tekintettel az egész megyére szerteágazó bokros teendőire, mentesíttessék a tanítás alól.
Ember tertex...
— Ha ez sikerül öcsém, akkor ide hozatom, aztán egészen a magáé lesz a 2. osztály — szólt elégedetten, amikor nyomtatva írt remekművemet olvasgatta. Hittem neki. Egészen meghatódtam. Mégis csak van szív benne. Sohasem kívántam senkinek nagyobb vaddisznó-szerencsét, mint ennek az embernek.
A válasz hamar befutott.
Nem engedélyezték „őtekintetességének" a munka alóli mesteri kibúvási szándékát.
Én sem lettem soha kárszói tanító. Nem is lehettem, hiszen nem adtam be az államho:'. kérvényt Zeke tanácsára. „Ez olyan parányi híd" — mondogatta, hogy csak egy szavába kerül.
Aztán elmaradoztunk ml, morzsaleső mesevárók az in-gyentnnítás frontjáról. Ebben nagy része volt Bors Dezsőnek is.
Egyszer "eke hivatta. Nagy szüksége lett volna helyettesítésre. Dezső nem ment. Amikor aztán atyáskodva felelősségre vonta, barátom kifakadt:
— Nem is megyek többé, igazgató úr! Nem tehetem.
— No. no! — hangzott a súlyos ellenérv.
•— Ahhoz mi túl szegények vagyunk, hogy ilyen luxust megengedjünk magunknak. Ha megfizeti az igazgató úr, ak-ísor majd tanítok.
Mi is így éreztük, de nem mondtuk ki:
Amikor me«"nalt a „törpe tekintetes", a hat és félezer kárszói lakos közül kevesen sajnálták. Hatan bírták csa'c koporsóját.
Hát ilyen „nagy ember" volt Zeke igazgató. (Folytatása következik.)