Gazda Zoltán írása

Az eredeti szöveg letölthető pdf-ben

Emlékezés
Nagykanizsa, 2004. május
Kiegészítés az emlékezéshez
Nagykanizsa, 2008. február 14.


Emlékezés

1950.szeptember 1-én új iskola kezdte meg működését Nagykanizsán, a volt Piarista Gimnázium területén és épületeiben.
A 13.sz. Ált. Gépészeti Technikum közel 110 növendéke mint "ifjú Robinsonok" - ahogy Vértes Imre műhelyfőnök megfogalmazta -fogtak hozzá az új iskolatípus kialakításához új tanáraik irányítása mellett. A cél távoli, de ígéretes volt, hogy az ipar részére közép - később felsőiskolai szintű oktatási intézmény alakuljon ki. A tanévnyitót tartó Breznay László igazgató Nagykanizsáról és a környező falvakból részben önként jelentkezett, nagyobb részt átirányított tanulóknak csillantotta meg a jövő képét többszörösen hangsúlyozva a "kezdeti nehézségek" sokaságát.
Egy borzalmas világégés közös nyomorultjaiként kiváló pedagógusok és nyúlszívű diákok együtt hordták az asztalokat, a székeket az osztálytermekbe és a satupadokat, lakatosszerszámokat föl a műhelyépületbe az ideiglenes raktárként használt tornateremből. Az első tantermi órák nagyon furcsa tükörképet adtak a diákok felkészültségéről. Az egy tanerős összevont osztályok és a városi iskolák adta lehetőségek óriási különbözősége a hiányok pótlásáig az új tanterv szerinti oktatást nem tette lehetővé. A mindkét oldali közös erőfeszítésnek köszönhetően november tájékán nyílt lehetőség a technikumi tananyag tanítására.
Borsfay Géza 1./A
Dr. Buvári András 1./B
Atlasz Ilona 1./C
osztályfőnököknek nem csupán tanárokként, hanem szülőkként is a tanulók mellé kellett állni, hogy megakadályozzák a nagy leterhelés miatti lemorzsolódást.
Az első sikerélmények a műhelyekben születtek: a hossznyújtás, az S-nyújtás, majd pedig az U-vas reszelése során. A műhelyfőnök és segítői az oktatók minden alkalomra valami kis újdonságot találtak ki, melyek közelebb vitték a tanulókat az anyagok, munkafolyamatok megismeréséhez, a rendszeretet kialakításához. Lassan, de folyamatosan gazdagodott a műhely az asztali fúrógépekkel, mérőeszközökkel, szemléltető táblákkal, újabb szerszámokkal. Kialakításra került a hegesztő- és kovácsműhely. A fémmegmunkáló szerszámgépek egy része újként érkezett, másik része úgy, hogy "SELEJT" irány Nagykanizsa. Ezeket az oktatók irányításával a diákok délutáni szabadidőben szétszerelték, letisztították, kijavították és összerakták. A tanulókban így a gyakorlatban előbb rögződött a gépek szerkezete és működése, mint az elméleti anyagból való elsajátítása. Az első évfolyamot követőek évről-évre komplettebb iskolát és műhelyeket, fizikai és kémiai előadót találtak.
A tanterv szerinti képzés mellett szakmai és kulturális önképzőkörök, valamint a sportágak széles köre kínálta magát a diákoknak. Elméleti, szakmai dolgozatok és gyakorlati munkák eredményessége hívta fel a város és az ország figyelmét a nagykanizsai Gépipari Technikumra. Színjátszók, táncosok és szavalók csoportjai mellett ez iskolának még fúvószenekara is volt. (Vezetője: Stephán Rudolf). A technikum kézilabda-csapata az Országos Középiskolai Bajnokság második helyezettjeként tért haza. A városban a legjobbak közé küzdötték fel magukat a kosárlabdázók, a röplabdázók és az atlétizálók is. A város középiskolái között kialakult versengésben számos területen a Gépipari Technikum került az első helyre, és ilyenkor mindig felcsendült az induló:

"Huszonegy, huszonkettő, huszonhárom,
Géptechnikus, a legelső e világon.
Hogyha megy, hogyha megy a randevúra,
randevúja olyan pontos mint az óra.
Eredj haza gimnazista tanulni,
ha nem akarsz holnap reggel bezúgni!
Eredj haza magolónak,
nem való vagy udvarlónak!
Géptechnikus a legelső s világon!..."

Az évek folyamán ez iskola elnevezése a szakosodásnak megfelelően változott:
1951. szeptember. 20.sz, Kohó és Gépipari Technikum nappali tagozat
1952. február. 20.sz. Gépipari Technikum Vegyesgépgyártó tagozat (jármű és vegyigépgyártó)
1951. szeptembertől vezették be a dolgozók esti iskoláját és ekkor indult az iskola épületében a Vegyipari Technikum is.
Az 1950-es évek elejére jellemző ideológiai áramlatok a Gépipari Technikum fölött sem vonultak el nyomtalanul. Néhány tanulót eltanácsoltak az iskolából, Bucsi Béla tanárurat kitelepítették, Ketting Ferenc tanárt soronkívül nyugdíjazták és a pedagógusi karban számos átszervezést hajtottak végre. Leszereltették a kollégium faláról Deák Ferenc relifjét - hulladékgyűjtés címén -, A relif a kovácsműhely mögötti tárolóban vészelte át a nehéz időket, hogy évtizedek múlva eredeti helyén emlékeztesse a nagykanizsaiakat a "Haza Bölcsére".
Az emlékek sorából kiragadottak azért kerültek papírra, mert az első évfolyam IV.A. osztálya e napokban ünnepli a technikusi oklevél kézhezvételének 50. évfordulóját - Borsfay Gézáné Halmai Lujza és Háncs Lajos volt tanárokkal együtt.
...Szeretett osztályfőnökünk, több nagyrabecsült tanárunk mellett tizenhat osztálytársunk már csak az emlékeinkben él.

"... S egy jóbarát, ha elmegy hirtelen,
búcsú nélkül, fájdalmas intelem:
hogy ez a sorsunk,
csupán a forma más,
a kezdet és a végső állomás!
Az útközben is hányféle változat:
tanulás, munka, hősi áldozat,
küzdés a célért, amely int nekünk,
és mi megyünk felé, míg élünk,
csak megyünk.
De fáj, hogy egyre ritkul a menet,
a régi tábor szüntelen temet; ..."
"A nagy menet."
(Várnai Zseni)

A beszélgetések során ismét megfogalmazódott: tanáraink érdeme, hogy igaz emberségre, tisztességes munkába vetett hitre, a szakma szeretetére, humán műveltség igényére és egymás megbecsülésére neveltek bennünket. A jó indításnak is köszönhető, hogy sokan tanultak tovább, de a technikusi életpályán maradók is sikeresek voltak. Többen lettek mérnökök, jogászok, kerültek ki közülünk festőművészek, országos hírű versmondó és sportvezető.
Az iskolában eltöltött négy esztendő, majd az évek során családias légkörben megrendezett találkozók összekovácsoltak bennünket. Ez a szeretetteljes kapcsolat reményt ad arra, hogy továbbra is összetartja a IV/A osztály volt tanulóit" mondta Dr. Járosi Márton.
Ez a megemlékezés úgy is kezdődhetett volna, hogy volt egyszer egy Gépipari Technikum Nagykanizsán 1950. szeptemberétől 1956. júniusáig, amikor máig sem érthető okokból és célzattal egy komplett iskolát leépítettek és megszüntettek. Maradtak az épületek és a "VÉNDIÁKOK" emlékei.

Az emlékek színes töredékeiből a kaleidoszkópot összeállította:
NK. 2004. május.
Gazda Zoltán


Kiegészítés az "Emlékezés"-hez

Az induló technikum tanárai:
Halmai Lujza
Ketting Ferenc
Bucsy Béla
Kollégium igazgatója: Prókai Kollégium
Gazdasági vezető: Vizi Sándor
Műhely oktatók: Németh András, Kisgergely Péter, Farsang Ferenc, Varga János, Dévényi József

Gépipari tanulók indulója II. szakasz:
Huszonegy, huszonkettő, huszonhárom,
géptechnikus a legelső e világon.
Hogyha megy, hogyha megy a technikára,
utca sarkon a babája nagyon várja.
Haza megyünk olyan murit csinálunk,
kilenc vonót szakít el a cigányunk.
Ha meglesz a végzettségem, te leszel a feleségem,
logarléccel kis technikust kreálunk!

1954. júniusában az osztályvizsgák és az érettségik közötti időszakban Vértes Imre Tanár Úr az udvaron felsorakoztatta az immár "öregdiákokat". Megköszönte azt a többletmunkát, mellyel a "kezdeti nehézségek" ellenére is olyan magas szintre emelték az iskola és a műhelyek színvonalát, hogy a követő osztályok már kész tanintézetet örököltek.
Az "ifjú Robinsonok" kiváló teljesítményükkel a hátuk mögött indulhatnak a nagybetűs ÉLET-be!-mondta.
Búcsúzóul minden útrakelő egy füzetet kapott azzal a kéréssel, hogy az elmúlt négy év szép, - vagy ha volt -borús napjainak történetét feljegyezze, és jutassa vissza hozzá. A Tanár Úr vállalta, hogy a történeteket feldolgozza és könyv formájában mindenkinek emlékül adja.
Ígéret ellenére - sajnos - ezek a füzetek örökre üresen maradtak.

Nagykanizsa, 2008. február 14.
Gazda Zoltán